A Bosman-ügy és egyéb kiskapuk a labdarúgásban

Írta: Sellei Zoltán, 2004.

bosman

A nyugat-európai, úgynevezett topligákban (Franciaország, Anglia, Németország, Olaszország és Spanyolország bajnokságairól van jelen esetben szó) a versenykiírás szigorúan és világosan megszabja a külföldi játékosok számát egy adott csapat keretében. Az Európai Unió állampolgárai idegenlégiósként azonban azóta a bizonyos Bosman-szabály óta különböző kategóriát képeznek a külföldiek között. Tehát egy európai uniós labdarúgó – bár o is külföldinek számít – nem „egyenértékű” egy nem Európai Unión belüli játékossal, legyen az magyar, román, orosz, brazil, argentin, nigériai, elefántcsontparti, kínai vagy akár ausztrál nemzetiségű.

A Bosman-szabály – már-már közhelyszámba megy, de igaz – alaposan átalakította Európa futballtérképét. De mi is pontosan ez a Bosman-szabály? Ki az a Bosman? Mit is csinált pontosan? Íme, a kérdésekre a válasz:

Az RFC Liege futballistája Jean-Marc Bosman 1990-be szeretett volna az US Dunkerque-hez igazolni. A belga egyesület igazolási pénzt akart kicsikarni a franciáktól, amire az utóbbiak nem voltak hajlandóak. Ekkor patthelyzet alakult ki. Bosman megelégelve a tétlenséget bírósághoz fordult és arra hivatkozott, hogy ő mint egyszerű munkavállaló szabad költözködési és munkavállalási joggal rendelkezik az Európai Unió országain belül. A bíróság hat év múlva, 1996 januárjában hozott döntést, amely szerint a felperes Jean-Marc Bosman kapott igazat. Az ügyet követően az UEFA-nak változtatnia kellett szabályzatán. Így: a futballistákat is munkavállalóknak kell tekinteni, és mint ilyen egyenrangú a többi tagállam állampolgáraival. Minden labdarúgó, akinek lejárt a szerződése, szabadon változtathat munkahelyet, tehát a régi egyesülete nem követelhet pénzt az átigazolásért. Hogy egy példát említsek: ennek köszönhetően Patrick Kluivertért az AC Milan nem fizetett semmit az Ajaxnak, teljesen ingyen igazolhatott Olaszországba.  A Bosman-ügyet követően előfordulhat az is, hogy a Real Madridban, az Internazionaléban, a Barcelonaban, a Lazioban, a Juventusban stb. – tehát az óriási sztárklubokban – tizenegy holland, német, francia vagy angol játékos szerepeljen, a lényeg az, hogy az illető labdarúgó az Európai Unió állampolgára legyen. A Bosman-döntés nem csak az öreg kontinens focijára volt kihatással, mivel így több idegenlégiós érkezett és érkezik is például Dél-Amerikából. A legutóbbi felmérések szerint közel 500 brazil labdarúgó keresi idegenben a kenyerét (abszolút többségük persze Európában). Őket az argentinok követik közel 350 játékossal . Az Európai Unión kívülrol érkezők számára is lazábbak lettek a szabályok. Bár Itáliában még mindig öt év szükségeltetik a futballolaszság eléréséhez (pl. Montero, Aldair, Balbo), addig Spanyolországba két év is elegendo ahhoz, hogy ne vonatkozzon semmilyen szabályozás az illeto játékosra (pl.: még annak idején Mijatovic, Redondo, Suker, ma pedig elég Rivaldo példáját említeni).

images

 Az említett topligás országok szövetségei megkötik egy-egy egyesület idegenlégiósainak számát, elsősorban persze a nem európai uniós játékosok számát kívánják fokozni. Olaszországban például maximálisan öt nem EU-beli játékos lehet egy klub keretein belül, egy bajnoki mérkőzésen azonban „csak” három vethető be a kezdőcsapatba. Spanyolországban négy nem Európai Unión belüli játékos is játszhat egyszerre a pályán, de Franciaországban, Angliában és Németországban ezeknek a száma megint csak három. Németország egy kicsit különbözik a másik négy országtól. Ott ugyanis három Európán kívüli játszhat, és nem Európai Unión kívüli. Tehát külföldinek csak a dél-amerikai, ázsiai, afrikai, észak- és közép-amerikai stb. játékos számít. Ennek köszönhetően futhat ki a gyepre hétről hétre a Cottbus vagy a Freiburg úgy, hogy csapatai fele román, litván, jugoszláv, horvát stb. játékosokból áll.

Néhány egyesületnek azonban nem voltak elegendőek az újítások, a lazább korlátok, és még több nem eu-s játékost szerettek volna szerződtetni. Egy regiment dél-amerikai és afrikai sztárt kívántak egyesületeikbe csábítani, ezzel is erősítve a klubot. Nagy üzletet véltek felfedezni az átigazolásokban, úgy hogy esetleg meg tudják kerülni a törvény adta korlátokat. Természetesen több jó játékossal többet lehet nyerni, aki meg sokat nyer, az sokat kasszíroz. Ennek érdekében a csapatok kibúvókat kezdtek el keresni a törvényben, a szabályzatban – hogyan lehetne legalizálni a nem Európai Unión belüli játékosok „beáramlását”? A kiskaput hamarosan megtalálták.

UEFA_Logo

Az egyik lehetőség az volt, hogy az a bizonyos Európai Unión kívüli játékos feleségül vegyen egy európai uniósat, magyarul benősüljön Európába. Ez egy meglehetősen korrekt lépés volt, főleg a többi kiskapuhoz képest…Történt ugyanis, hogy sok egyesületnél elterjedtté vált, hogy dél-amerikai, afrikai vagy kelet-európai országokból származó játékosoknak olyan felmenőket kerestek, akik az EU tagállamaiból valók. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a megfelelő útlevelek megszerzése után már ok is pályára küldhetők legyenek. Ez az egész – ha találtak felmenőket – legális volt. Azonban valakiknek eszébe jutott, hogy mi lenne akkor, ha ugyanezt megcsinálnák, de illegálisan, tehát valós felmenők nélkül. A gondolatot tett követte, és olyan labdarúgók kaptak uniós útlevelet, akiknek semmi közük nem volt az európai uniós állampolgársághoz. A csapat vagy a maga a játékos szerzett magának hamis felmenőket – tehát akivel semmilyen kapcsolatban sem állt -, és máris játszhatott az adott csapatban, a szabályok megsértésével.

A szövetségeket  – főleg az elején – nem nagyon érdekelték ezen labdarúgók okmányai, nem néztek utána, a kutyát nem érdekelte, hogy ilyen hirtelen honnan lettek a játékosnak rokonai pl. Olaszországba, Spanyolországban vagy mondjuk Portugáliában. Ha mondta valaki, hogy vannak olasz rokonai, akkor azt rendje és módja szerint el is hitték neki, és elsiklottak fölötte.

Azonban egyszer valakinek vagy valakiknek csak eszébe jutott, hogy itt nincs egészen minden rendben, és nyomozást, nyomozásokat indított az ügy kiderítése érdekében. Ez a kis nyomozás addig vezetett, amíg közel nem kerültek az igazsághoz. Kiderült, hogy gond van az okmányokkal. A vád elsők között a Lazioban futballozó Juan Sebastian Veronra orientálódott, akit sokan a világ egyik legjobb középpályásának tartanak. Neki állítólag Argentínában élo olasz rokonai vannak, akiknek köszönhetően o is olasznak tekintheti magát, és nem érinti a öt idegenlégiósról rendelkező szabály. A kisvárosban azonban – ahol állítólagos felmenői élnek – semmiről sem hallottak, vagy ha hallottak is, az is rendkívül zavaros. Szóval Veron helyzete nem éppen irigylésre méltó.

Nem csak Olaszországot érintette az úgynevezett útlevélbotrány, hanem a többi topligát is. De a legnagyobb visszhangja Franciaországban volt, ott kísérték leginkább figyelemmel.

A sort a Racing Strasbourg argentin játékosa, Diego Garay nyitotta, aki 1999 nyarán szerződött Franciaországba, és az előző szezonban végig a strasbourgi gárda futballistája volt. Amikor a bajnokság véget ért – és a Strasbourg nagy szerencsének köszönhetően bennmaradt – a csapat el akart utazni edzőtáborba Malajziába. Ám Garay nem jutott túl a frankfurti repülőtérnél. A német tisztviselők ugyanis jóval alaposabbak voltak, mint francia kollegáik, körültekintőbben vizsgálták meg az összes útlevelet, és az argentin labdarúgó olasz passzportja hamisnak bizonyult.

Ezután a Strasbourg természetesen nem verte nagy dobra az esetet, és szépen csöndben kölcsönadta a játékost egy argentin egyesületnek. Az ügy elsimítása nem sikerült, és az egész napvilágra került. Ebből az következett, hogy Garay az előző szezon 22 találkozóján jogosulatlanul szerepelt.

Egy másik csapat a Saint-Etienne sokkal óvatosabb volt, mint annak idején a Strasbourg, hiszen szinte azonnal saját maga kért vizsgálatot az ügyben, bizonyítandó, hogy semmit sem tudnak a dologról, és őket is becsapták. Ezzel a lépéssel a klub saját ártatlanságát akarta bebizonyítani; azt, hogy o teljesen feddhetetlen. Ami persze lehetséges, az viszont már kevésbé, hogy ok is csak a meccs előtt tudták volna meg, hogy Alex megint brazilnak számít: különben miért tettek volna szabaddá még egy EU-n kívüli helyet a csapaton belül? Érdekes egyébként, hogy a Saint-Etienneben szereplő, ugyancsak brazil Aloiso szintén portugál útlevéllel rendelkezik, az ukrán Maxim Levickijnek pedig a minap jutott eszébe, hogy márpedig az o nagyszülei görögök voltak, és így o is jogosult a hellén útlevél használatára.

Az LNF (Francia Labdarúgóliga) először magától értetődően a Saint-Etienne futballistáit ellenőrizte, vagyis inkább ellenőrizte volna, ugyanis a vizsgálatra Alex nem volt hajlandó elmenni. Családi okokra hivatkozott. Levickij ügyét elősegítette az a tény, hogy a játékos már nem volt a klub alkalmazásában, sőt már Franciaországot is elhagyta; a Spartak Moszkvába igazolt, rendkívüli gyorsasággal.

Az egész ügyre a grémium elnöke, Jean-Pierre Camus a következőket mondta: „Azt hiszem, jelen esetben a játékos inkább áldozat, mint bűnelkövető.” Ez a kijelentés nem sok jót ígért a Saint-Etienne-nek, de nem csak nekik, hanem azoknak az egyesületeknek is, akik sárosak voltak ezekben az ügyekben.

Eme kijelentés után egy héttel aztán megjelent a brazil Alex. Először is átvette a France Futball szerkesztőitől a 2000-es esztendő legjobb idegenlégiósának járó díjat, majd megjelent a LNF fegyelmi bizottsága előtt. A játékos saját kérésére rendőri eljárás is indult, ugyanis Alex azt vallotta, hogy o teljes mértékben ártatlan, és a klub tehet mindenről. A testület hosszas tárgyalás és mérlegelés után meghozta döntését, amelynek következtében a klubot, illetve annak menedzserét, Gérard Solert tette felelőssé az ügyben. Solert egy évre eltiltották minden nemű sporttevékenységtől, az egyesülettől pedig levontak hét pontot. A két érintett Saint-Etienne-ben szereplő játékos négy-négy hónapos eltiltást kapott, amelyet azonban felfüggesztettek két hónapra.

A klub természetesen tagadott volna mindent, ártatlannak vallotta magát, de elkövetett olyan hibákat, amelyek után senki sem hiszi el nekik a teljes ártatlanságot. Ilyen például az, hogy a nyáron igazolt orosz Alexandr Panovot kölcsönadták egy svájci kiscsapatnak, így csinálva helyet egy újabb dél-amerikainak, Luiz Albertonak, akit direkt az új edzo, John Toshack kérésére igazolt az egyesület. Arra pedig egy másik klub, a Toulouse figyelt fel, hogy Alex a harmadik fordulóban portugálként futballozott, mivel ezen ország útlevelével rendelkezett, addig a 19. körben már brazilnak volt feltüntetve. Érdekes.

Természetesen nem csak a Saint-Etienne az a csapat, aki pórul járhat Franciaországban az útlevelek miatt. A Metzbol Faryd Mondragón és D’Amico, a Monacoból Pablo Contreras, a PSG-bol Christian, a Lyonból pedig Patrick Müller szerepeltetésének jogszerűsége kétséges. A monacoi Contreras járhat a legrosszabbul, ugyanis rá nem a francia, hanem a hercegségbeli törvények érvényesek, ami az o esetében annyit jelent, ha kiderül bűnössége, akkor akár öt éves börtönbüntetést is kaphat. Nem túl rózsás a helyzete.

Érdekes és humoros is egyben, hogy a klubok milyen amatőr hibák miatt bukhattak le. Ezt igazolhatja a következő kis érdekesség. A Metzben szereplő argentin csatár, D’Amico olasz útlevéllel játszik a gall bajnokságban. A nagy botrány őt is magával sodorta, ő is belekeveredett az útlevél-ügybe. Az ő példája azért érdekes, ugyanis van neki egy ikertestvére, aki minő véletlen éppen úgy, mint ő labdarúgó. Ráadásul Franciaországban játszik, csak úgy, mint ő. Az ikertestvére Lilleben rúgja a labdát, és ami felettébb érdekes ebben az egészben az az, hogy a lillei tesó argentin útlevéllel rendelkezik, ami testvéreknél lévén szó, igen furcsa. Legalább összeegyeztethették volna azt, hogy honnan is származnak…

Az LNF általános vizsgálata az összes idegenlégiósra kiterjed. Alaposan megvizsgálják a 78 érintett játékos okmányait, és amelyik klub labdarúgójánál a papírok nincsenek rendben, annál súlyos szankciók lesznek kilátásba helyezve. Franciaországban tehát tetőzik a botrány, és még közel sincs vége. Lehet, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa volt. Mindenki értetlenül áll az egész ügy előtt, és nem érti, hogy hogyan történhet ilyesmi egy olyan nagy múltú bajnokságban, mint a gall pontvadászat. Rossz fényt vet még a válogatott fantasztikus sikereire is, amelyek pedig tényleg elismerésre méltóak. De ugye nem csak a franciáknál vannak gondok az útlevelek környékén.

A hamis útlevelek ügye lassanként minden egyes olyan európai bajnokságban előkerült, ahol játszanak dél-amerikaiak, és ez alól Hollandia sem kivétel. Itt azonban nem volt elég a „sima” útlevélbotrány, ezt még tetőzte az, hogy a Feyenoordban szereplő Leonardo, akinek passzportja hamisnak bizonyult, még csak 17 esztendős, ami újabb jogi problémát vetett fel.

A fiatal brazil támadó már évek óta a rotterdami egyesület tagja, de a felnőttekhez csak idén nyáron csatlakozott a juniorcsapatból. Profi szerződést kötöttek vele, játékengedélyt pedig annak köszönhetően kaphatott, hogy portugál útlevéllel rendelkezett, amivel EU-n belüli futballistává vált. A hatályban lévő holland törvények értelmében ugyanis az Európai Unión kívüli országokból 18 évesnél fiatalabb – vagyis kiskorú – személy nem kaphat munkavállalási engedélyt. Leonardo fiatal kora ellenére helyet követelt magának a csapatban, szenzációsan játszott hétről hétre, fordulóról fordulóra.

Amikor Franciaországban kirobbant az útlevél-hamisítási botrány, a holland hatóságok is vizsgálatba kezdtek a bajnokságban szereplő idegenlégiósok körében. Szinte azonnal felmerült a gyanú, hogy esetleg Leonardo útlevele körül nincs egészen minden rendben, ugyanis azt a brazil éppen a nyáron szerezte meg, pár héttel azután, hogy felkerült a felnőttek közé. Decemberben aztán kiderült, hogy a fiatal brazil passzportja hamis, jobban mondva a benne szereplő adatok nem fedik a valóságot. Maga az okirat teljességgel eredeti, mivel a zürichi portugál nagykövetségről lopták el…

    A játékost persze rögtön a vizsgálat kezdetében eltiltották, így utoljára decemberben, az Ajax ellen lépett pályára. Az ügyészség végül ötezer guldenes pénzbüntetést szabott ki a futballistára, illetve 4 órás közmunkára kötelezte. Noha Leonardo váltig állította, ártatlan az ügyben, elfogadta az ítéletet, hogy felgyorsítsa a folyamatot. Március 9-én ugyanis betölti tizennyolcadik életévét, és így brazilként is kaphat munkavállalási engedélyt.

A Feyenoord jól jött ki az ügyből, mivel a bíróság szerint semmi bizonyíték nincsen arra, hogy bármilyen szerepet vállalt volna a hamis útlevél megszerzésében. A Holland Labdarúgó-szövetség vizsgálata azonban még mindig folyamatban van, és a rotterdamiaktól pontokat is levonhatnak, hiszen Leonardo tulajdonképpen jogosulatlanul játszott a teljes őszi szezonban, a nemzetközi kupamérkőzéseket nem is említve.

Az ügy természetesen nagy port kavart Hollandiában, és még most is sokan foglalkoznak vele. Nem vet túl jó fényt ez a holland focira. Tehát nem csak a topligákban tetőzik az útlevélbotrány, hanem a kisebb országok bajnokságaiban is előtértbe kerül. Európa-szerte sorra kerülnek elő a gyanús futballisták, a még gyanúsabb okmányaikkal, és ez lesz még rosszabb is. Sajnos.

Nem tesz jót ez az egész ügy senkinek, kivéve persze a kluboknál érdekelt vezetőket. A sport nagy üzlet, hallhatjuk ezt a közhelyet mindenhol. Ezt halljuk a médiából és az újságokból. Ez folyik mindenhonnan. De miért? Lehetne feltenni a költői kérdést, amely azonban nem is annyira költői. Valahol meg lehet érteni őket. Adott egy szabály, a Bosman-szabály, amely lehetőséget adott arra, hogy bármely klub bármilyen nemzetiségű futballistát foglalkoztathat. Ezt a törvényt azonban sok egyesület öntörvényűen kikerülte, és új játékszabályokat alkotott, magának. Aki ellenben ezeket az új szabályokat elfogadja, az bűnt követ el. És – mint kiderült – Európában sok a bűnös, és ez nem tesz eleget a fair-play elvének. Lehet, hogy az útlevélbotrány csak a kezdete vagy egyike az egyesületek és labdarúgók üzelmeinek. De akkor teheti fel magában az ember jogosan: mi jön ezután?