A mother! című film értelmezése, elemzése

Darren Aronofsky legújabb filmje, a mother! igencsak megosztóra sikeredett. Mindent elmond a műről, hogy a Velencei Filmfesztiválon a nézők fele kifütyülte, míg a másik fele felállva tapsolt. A filmrajongók imádják vagy utálják, középút nincs. Véleményem szerint az utóbbi idők egyik legjobb alkotása született meg, de megértése, megemésztése korántsem egyszerű.

Arra vállalkoztam, hogy egyfajta értelmezést, magyarázatot, útmutatást írjak, hogy azok a nézők is más szemmel lássák a filmet, akik utálják, és esetleg a műről eleve pozitívan gondolkodóknak is új információkkal szolgáljak.

Elöljáróban leszögezném, hogy nem vagyok filmesztéta vagy kritikus, egyszerű mozirajongóként titulálnám magam, aki leírja a meglátásait, így a “kritika” szót eleve nem is szeretném használni. Ezen kívül leszögezném, hogy sajnos nem vagyok olyan penge, hogy mindenre egyedül jöjjek rá, forrásul az interneten fellelhető összes filmmel kapcsolatos írást megjelölném.
Darren Aronofskyt, gondolom, nem kell nagyon bemutatni egyetlen filmrajongónak sem. Első komolyabb alkotása, a Pi volt, amelyet nem sokan ismertek, pedig már ott látszot, hogy ígéretes rendezőről van szó. Ezután következett a Rekviem egy álomért, amely talán a rendező legismertebb filmje. A lélekölő dráma beszippantotta a nézőt, és ha bármikor arra gondoltam volna, hogy drogokhoz nyúlok, hát a film miatt nem tettem volna. A következő komolyabb projektéig hat évet kellett várni, ez a Forrás című film volt, amely megosztotta a közvéleményt. Szerintem nagyon jó fim, kiváló zenével, misztikus történetvezetéssel és kiváló színészekkel. Azt azonban el kell ismerni, hogy az sem egy egyszerű darab. Utána következett két dráma, amelyek több díjat is jelentettek a rendező számára. A Pankrátor és a Fekete hattyú, utóbbit Oscarra is jelöltek, igaz azt nem nyerte meg. Ezt követően Aronofskynak volt egy “szerelemgyermeke”, a Noé, amely azonban gyengébbre sikeredett a vártnál. Három év szünet után következett az anyám!, amelyet a rendező, saját elmondása szerint öt nap alatt álmodott meg. A film legfőbb ihletforrásaként a Bunuel klasszikusát, Az öldöklő angyalt jelölte meg, de több más filmes utalás is fellelhető benne, ilyen például a Polanski által rendezett Rosemary gyermeke. Darren Aronofsky az anyámmal nem csak saját, hanem minden idők egyik megmegosztóbb moziját álmodta vászonra. Lássuk, miről is van szó.

 

Az ismertetőt a port.hu-ról kopizom: “Az idősödő költő (Javier Bardem) és fiatal felesége (Jennifer Lawrence) egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken. Egy nap egy idegen és felesége (Ed Harris és Michelle Pfeiffer) beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét…”

Műfaj: pszichothriller. És íme hozzá a magyar nyelvű trailer:

 

A filmet legtöbben azért támadták, mert nem azt kapták, amire beültek, és ezzel egyet kell értenünk. A trailer alapján ugyanis az ember egy horrort vár, kis misztikumot, esetleg kísértetházas thrillert vagy ilyesmit. Az előzetes ugyanis tökéletesre sikeredett. Az ember hátán feláll a szőr, és azt mondja, wow, ez kell nekem, menjünk rettegni a moziba. A mit sem sejtő filmrajongó mellette még látja, hogy Jennifer Lawrence, Javier Bardem, Ed Harris és Michel Pfeiffer is szerepel a filmben, tehát a szereposztás parádés. Ok, van ez az Aronofsky-rendező, aki “fura” filmeket csinál, de megadta magát a trendeknek és csinál egy horrort. És akkor az ember beül, és csak pislog, mert nem érti, amit lát, és azt érzi: átverték. És ez részben igaz, bár aki Aronofsky-filmre vált jegyet, annak tudnia kellene, hogy itt sok jóra nem számíthat, pozitív értelemben persze.

Ez a megtévesztés egy merész húzás volt a stúdiótól és a rendezőtől. Ha őszintén leírták volna mindenhol, hogy ez egy művészfilm, tele utalásokkal, szimbolikával, e mellé csináltak volna egy lassabb lefolyású (értsd: unalmas) előzetest, akkor sokkal kevesebben mentek volna be rá. Viszont akkor lemaradtak volna egy gyöngyszemről. Mert hogy az anyám! egy filmművészeti bravúr.

A megértéséhez egyrészt figyelni kell, másrészt intellektuális háttér is szükségeltetik ahhoz, hogy az ember jól szórakozzon már az első megtekintés alatt is. Minden hasonló filmnél szerintem egy nagyon fontos dologra kell figyelni. Megtörténhet-e normális keretek között az, amit látunk, a film szabályainak megfelelően? Mert bár a film sokáig a racionalitás talaján marad, és csak egy-két jelenet esetén vakarhatjuk a fejünket, vannak benne olyan jelenetek, amelyek adott esetben megtörténhetnek. Jöhet két idegen a házba, jöhet annak a két fia is a házba, akár gyilkosság is megtörténhet egy otthonban, és akár a halotti tort is meg lehet ott rendezni. Viszont ahogy megyünk előre a filmben, sok minden egyre szürreálisabb lesz, és az ember kezdi felfogni, hogy ilyen nem történhet meg. Ilyenkor két dolog lehetséges. Az egyik, hogy az egyik szereplő álmodja az egészet, vagy csak az ő fejében játszódik le, illetve, hogy az egész egy metafora, és mindennek van szimbolikája.

A mother! esetében néha gondolhatunk arra, hogy csak Jennifer Lawrence fejében történnek a dolgok, de amikor rálelünk a fő motívumra, akkor már tudjuk, hogy ez nem a helyes válasz. Nem a nő fejében történnek a dolgok, hanem az egész film egy allegória, szinte minden képsor külön jelentéssel bír. Hogy meg tudunk-e fejteni minden jelet, az már egy másik kérdés, én nem tudtam, viszont a fő fovanalra hamar rájön az ember, és ha ez megvan, akkor a film nagyon szórakoztató és elgondolkodtató. Második nézésre pedig zseniális.

Próbáljunk először a cselekmény szerint menni. A film kezdő képsora azt mutatja hogy egy nő égett arccal elejt egy könnycseppet. Az a furcsa, hogy nem is gondoltam volna, hogy az nem Jennifer Lawrence, márpedig valóban nem ő. Aronofsky nem időzik el annyit az arcán, hogy erre azonnal rájönnünk, gyorsan ráközelít, majd jön a mother! főcím. Ezután lehetünk tanúi valaminek, amit még nem értünk, de úgy gondoljuk, a film végére meg fogunk érteni: egy kormos kéz valami gyémántnak tűnő tárgyat elhelyez valahol, ezután egy leégett ház átalakul “egészségessé”, majd a hitvesi ágyban felébred Jennifer Lawrence.  A nő az ébredését követően rögtön a férfit keresi, “Baby?”. Nem találja, bejárja a házat, kinéz az ajtóból, de semmi, majd egyszer csak  – amolyan thrilleresen – ott terem előtte Javier Bardem. A beszélgetés már furcsa, aminek a végén azt mondja a férfi: leizzadtam. Ha a kormos kéz az övé volt, akkor valószínűsíthetjük, hogy azért izzadt meg, mert leégett egy ház.

A pár idillinek gondolt napját csengetés zavarja meg, itt lép a képbe, illetve a házba az Ed Harris által megformált orvos, aki tulajdonképpen panziónak nézte a házat, és szállást kér. A nő véleményét hidegen hagyva Javier Bardem megengedi, hogy ott éjszakázzon az orvos. És itt kezdődik az egész film szimbolikája, legalábbis itt szúr szemet először.

Még azon az éjszakán az orvos nagyon rosszul lesz, és Javier Bardem hánytatja. Jennifer Lawrence lemegy, majd látja, hogy a hányó férfi oldala sebes. Az oldalbordájánál van egy sérülése, majd másnap megjelenik a nő, vagyis Michelle Pfeiffer…

Igen, itt már tudni lehet, hogy mi a fő motívum, illetve mely szimbólumrendszer köré építette fel a filmet Darren Aronofsky. Ez pedig a kereszténység, illetve főleg a Bibliaátirata, modern formája. És ez az a pont, ahol a film másodszori nézésre is új értelmet nyer.

Még mielőtt tovább mennénk az “elemzésben”, most leírnék pár dolgot, ki kicsoda a filmben. Ed Harris és Michelle Pfeiffer testesítik meg Ádámot és Évát. Javier Bardem az Isten, a ház szimbolizálja a Földet, vagyis a világunkat. Jennifer Lawrence pedig Földanya szerű oltalmazó, egyes értelmezések szerint ő is a házzal egyenlő, maga a ház. Talán az ő szerepe nem annyira egyértelmű, de íme néhány jel, ami erre enged következtetni:

• Sosem hagyja el a házat, mindig benne tartózkodik.
• Mindig mezítláb van, legalábbis ha jól láttam. A meztelenség is lehet a földanyaság, anyatermszet szimbolikája;, hiszen mégsem flangálhat Jennifer Lawrence végig meztelenül a filmben. Túl egyértelmű utalás lett volna.
• Együtt érez, együtt lélegzik a házzal. Látja annak a szívét, lelkét, átérzi fájdalmát.

Rövid ideig az ember elgondolkodik, hogy a Bardem által megszemélyesített férfi talán nem is Isten hanem az ördög, de két nagyon egyértelmű utalás is van arra, hogy Javier Bardem maga az Isten. A film végén ezt mondja a haldokló Jennifer Lawrencenek: ”I am I”. Ezen kívül ha figyelmesek vagyunk, akkor kiszúrhatjuk, hogy a film végi stáblistán csak az Istennek megfeleltethető karakter nevét írták nagy betűvel: Him.

A ház a Föld megszemélyesítője. Van egy jelenet, amikor a sötétben elemlámpás emberek közelítenek az otthonuk felé. Szerintem az elemlámpák fényei jelképezik a csillagokat.

És ha már a háznál tartunk: a legfelső szoba Javier Bardemé; a dolgozószoba… Ez az esetek többségében fényes, ez lehet utalás természetesen a mennyországra. Legalábbis a hittanórákon felvázoltak szerint. Ide nem szabad senkinek sem bemennie. Itt tárolja azt a kristálynak látszó képződményt, amiről nem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Valószínűsíthető, hogy ez az anyatermészet szíve, lelke. Ezt megmutatja Ed Harrisnek. Itt érdekes dolgokat mond. Egyrészt elmondja, hogy amikor fiatalabb volt, mindenét elveszítette egy tűzvészben. Ezt tudjuk, aztán: “Ha újra alkothatnék mindent, addig csinálnám, amíg meg nem találnám ezt a hamvakból.” “Erőt adott az újrakezdéshez. És akkor találkoztam vele (mármint Jennifer Lawrence-szel), és ő visszahozta az életet minden szobába. Mindezt visszadta. Az utolsó részletig.” Később Michelle Pfeiffer utal arra, hogy hihetetlen, hogy a házat mind egyedül építették fel. Mit mond erre Jennfier Lawrence? “Szeretnék egy Paradicsomot csinálni belőle”. Hasonlóen egyértelmű bibliai jelentéssel bíró rész, amikor Ed Harris és felesége bemennek a férfi irodájába, és eltörik azt a bizonyos kristályt. Az iroda természetesen a Paradicsom, a tiltott tárgy, tiltott gyümölcs pedig a gyémánt. Itt szakítja le Ádám és Éva a tiltott gyümölcsöt. Amíg Isten kezében volt, addig nem volt semmi gond, de amint megérintette egy ember, azonnal összetört. Ez egyébként valószínűleg az előző Földanya szíve. Az esetet követőn Javier Bardem kizavarja őket az irodából: kiűz őket az Édenkertből.

A történetben fontos esemény következik be: megérkezik Ed Harris és Michelle Pfeiffer fia. Jennifer Lawrence megkérdezi, mit keres itt, mire a fiú ezt mondja: “mit keresne itt akármelyikünk is?”

Ezután következik a testvérek konfliktusa. Igen egyértelmű:  Kain megöli Ábelt… Teljesen egyértelmű utalás. A verekedés közben Jennifer Lawrence felnéz, tulajdonképpen a mennyből várja a választ, de nem történik semmi. Érdekes szombólum, ahogy a vér ott marad a padlón. Én arra gondoltam, hogy ez azt jelentheti, hogy a bűn ekkor “beleette” magát a Földbe. Hiába teszi rá a szőnyeget, hiába próbálja eltüntetni az anyatermészet, vagyis Jennifer Lawrence, a bűn már az élet része lesz. Arra azonban nem jöttem rá, hogy miért van az, hogy egyszer eltűnik, majd ismét “visszajön”.

Káin és Ábel halotti torán sem kell nélkülöznünk a keresztény szimbolikát. Megsokasodnak a vendégek a házban. Egyre többen lesznek az otthonban, majd bekövetkezik a csap tönkretétele. A falból víz spriccel mindenhova, majd a vendégek elmennek. Tökéletes metaforája az özönvíznek. Ezután ismét nyugalom van, csakúgy mint az “eredeti” özönvíz után. Ezt követően következik be egy gyermek klasszikus fogantatása. Azért írom, hogy klasszikus, mert a Bibliában Jézus fogantatását máshogy tárták elénk. Nem lehet kérdés, hogy a világra jött gyermek maga a Messiás. És az is valószínű, hogy a filmben eddig láthattuk az Ószövetséget, és innen következik az Újszövetség, egy kőkemény társadalomkritikával.

A film viszonylag lassabb lefolyása lassan eltűnik, és a rajongók, újságírók, vendégek érkezésével emgérkezik a nagy betűs KÁOSZ. Olyan képsorok peregnek előttünk, amely alatt kényelmetlenül feszengünk a székben, hiszen úgy tűnhet, hogy Aronofsky minden agymenését beletolta a filmbe, hogy az egész egy morbid katyvasznak hasson. Pedig nem az, csak annak tűnik. Az egész filmet egyébként Jennifer Lawrence szemszögéből láthatjuk. Intim közelségben vagyunk tőle, minden rezdülését, reakcióját testközelből láthatjuk, és ez fokozottan igaz a káoszban mozgó Jennifer Lawrencere is. Pontosan úgy, ahogy például a Saul fiában is láthattuk. Ezzel a trükkel az az érzésünk van, hogy mi is részese vagyunk a kavalkádnak, és ettől még frusztrálóbb lesz a filmnek ezen része. Csak kapkodjuk a fejünket a különböző, teljesen lehetetlen és irracionális történésékre. Mindennek az volt az előzménye, hogy a fogantatás időpontja után nem sokkal Bardem megálmodta a nagy művét. Ihletet merített a történtekből, és elkészítette a könyvet, amely nagy hatással van az emberekre. Ezután áhítattal követik, isszák minden szavát. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a mű valószínűleg a Biblia, szűkebben véve esetleg az Újszövetség. Persze ez is szimbolikus, hiszen amikor Bardem elmondja Jennifer Lawrence-nek, hogy befejezte a művet, akkor látszik, hogy az csak egy darab papírlapot tart a kezében, nem egy kész könyvet.

A kaotikus képsorok akkor hagynak alább, amikor megszületik Jézus. Egyértelmű utalás erre, hogy ajándékokat hoznak neki, mint a jászolban levő Jézus esetében 2017 évvel ezelőtt. A képsorok nyugodtnak tűnnek, viszont ekkor történik az, amelyre nem nagyon lehetett számítani, illetve mégis, hiszen tudjuk, hogy Jézus meghal, és ez így lesz Jennifer Lawrence gyermekével is. Persze kicsit sok ez, így a képünkbe tolva: halljuk, látjuk, hogy eltörik a gyerek nyakát, majd egy szuperközelin látszik (igaz, rövid ideig) a szétmarcangolt csecsemő teteme. Sokkoló. A vendégsereg eszik a tetemből, amire Jennifer Lawrence úgy reagál, ahogy várható lenne, viszont Isten, a helyett, hogy őrjöngöne vagy dühös lenne, nyugodt hangon a megbocsátásról beszél: “Nem hagyhattuk, hogy a semmiért halljon meg. Meg kell találnunk a módját, hogy megbocsássunk nekik.”

A csecsemő elfogyasztása szimbolizálhatja az ostyát és a bort. A kisded halála a tömeg jóvoltából következik be. Nincs egy gyilkos, gyilkosok vannak, személytelen elkövetők, a TÖMEG. A bibliai elbeszélések szerint a tömeg megmenthette volna Jézust attól, hogy keresztre feszítsék, de ők inkább Barabást választották, az ő nevét skandálták. Ilyesmit akart a rendező kifejezni ezzel, gondoom.

Ezután megy le a megsemmisült Lawrence a pincébe, hogy felgyútjsa a házat. Amikor Jennifer Lawrence korábban véletlenül felfedezte a pincét, amely a “lőporos hordókat” tartalmazza, akkor egy béka ugrott ki onnan. Nem tudni pontosan, mi volt ezzel a rendező mondanivalója, ugyanakkor a béka a Bibliában töbször előfordul, gondoljunk csak a hét csapásra. A béka egyes elgondolások szerint a megtermékenyítő princípiumot, a vizet képviseli. Elszaporodása a világ rendjének megbomlását, a kaotikus állapotok eluralkodását jelenti.

Ha a felső szoba, Javier Bardem szobája a mennyország, akkor teljesen logikusan nézve a pince a pokol, a purgatórium, a mosókonyhával együtt. Itt pusztítja el Jennifer Lawrence a házat, amely főleg az emberi gyarlóság miatt következik be. Az emberek miatt kellett elpusztulnia a háznak. Javier Bardem nem hal meg, hiszen ő Isten. Még valamit kér, amit a nő szinte gondolkodás nélkül odaad neki. A szívét, lelkét. Ezután elénk tárulnak a film kezdő képsorai. Egy felébredő nővel, aki nem Jennifer Lawrence. Vége…

Miről is szól ez a film tehát? Tehetnénk fel a kérdést, amelyre rendkívül sokrétű válasz adható. Természetesen több megoldása, több értelmezése is van a filmnek.

A fő mondanivaló

A vezérszimbolika lehet az, hogy az emberiség hogyan teszi tönkre a bolygót, hogyan pusztítja el ezzel saját magát. Lawrence vagyis a Földanya, az anyatermészet törődik szinte egyedül a Földdel, a világgal, a filmben a házzal. Szépítgeti, építi, csinosítja, együtt lélegez vele, még a szívverését is érzi, látja. Többször mutatja be ezt a folyamatot a rendező. A szív pedig az emberek és a “rossz” megsokasodásával egyre betegebb lesz. A Földanya által okozott tűz utalhat a globális felmelegedésre is.

A teremtés és pusztulás egy körforgás, erre utal a film eleje és vége. Hogy mindig az elejétől kezdődik minden, de végül is mindig ugyanoda lyukad ki az egész történet, és ez ellen Isten sem tud (akar?) mit tenni. Ez a nézet egyfajta valláskritika is, illetve a keresztély monoteizmus bírálata. Isten bízik abban, hogy egy tökéletes világot tud alkotni, tökéletes emberekkel, de a film arra nézve bizonyíték, hogy az ember eredendően rossz, mindent elpusztít, rombol, a teremtésre maga szinte képtelen.

A film megmutatja, amit egyébként tudunk. Hogy a vallás hogyan alakíthatja át az embereket, magát a személyiséget. Hogy az emberek mennyi mindent elkövetnek és elkövethetnek Isten vagy a vallás nevében, tulajdonképpen vakon követve azok dogmáit. A filmben egy idő után már nem Isten jelöli meg az embereket, hanem ők maguk jelölik tovább egymást, nyilván ez az isten-papság kapcsolatot volt hivatott bemutatni. Az emberek feltűzték Javier Barden arcképét mindenhova, mint jelképet istenítették, mint ahogy a hívők a szentírást, a papokat ruházzák fel isteni jelzővel. A rengeteg felragasztott Javier Bardem-kép szimbóluma lehet akár a Siratófalnak is. Aronofsky filmje tehát a félreértelmezett, konzervatív, Bibliában fellelhető istenkép bírálata. A rendező egyébként ateista.

Férfi és nő kapcsolata:

A férfi és nő kapcsolatainak széles tárházát ismerjük. Saját tapasztalat, vagy hallottak alapján  mindenki fel tudna sorolni párat. A filmbeli kapcsolatban a férfi a teremtő, a nő a gondoskodó. A férfi az alkotó, a nő a múzsa, az ihlet. Aronofsky alkotása azt is bemutatja, hogy a teremtésnek, akotásnak ára van. Mindegy, hogy életet hozunk létre vagy “csak” egy könyvet, a férfi kiszipolyozza, elpusztíta a nőt, illetve múzsát. Amikor már mindenét elvette, kihasználta, akkor újjáalkotja saját magának. Így tehát nem marad más a nőből, mint eszköz, tárggyá degradálódik.

A férfi-nő kapcsolatot ki lehet vetíteni a világunkra is. A nő vagy az anyatermészet létrehozza az új életet, folyamatosan táplálja azt, míg “a nő és a ház maga az anyatermészet, ami mindig létrehozza az új életet, folyamatosan ad és táplálja a férfit, aki viszont gyengesége, hiúsága miatt a destrukció változatos formáit (a házban megjelenő különböző figurák képviselik a gyilkosságot, szegénységet, részegséget, lopást, álságosságot, háborút stb.) engedi a világban elhatalmasodni, és így tesz tönkre mindent. Ilyen értelemben az Anyám! egyszerre feminista és ökokiáltvány, ami egyértelműen azt állítja, hogy amíg a férfiak döntik el, hogy mi történjen a világban, addig a vesztünkbe rohanunk, viszont, ha a nők éltető energiája uralkodna a Földön, akkor talán meg tudnánk teremteni itt a Paradicsomot.”

És hogy teljesen hétköznapi példát ragadjunk: mindenkinek van olyan ismerőse, ahol a nő mindent megtesz a férfiért, minden kívánságát lesi, mindent megbocsát neki, míg az semmibe veszi a nőt, megalázza, tárgyként kezeli, éli saját életét. Ennek ellenére a nő vele marad, és ugyanúgy istenként tekint rá. A film az e fajta kapcsolatok veszélyeire is felhívja a figyelmet. A magyarnak van erre egy tökéletes kifejezés: kiteszi a szívét. Ezt tette Jennifer Lawrence is, szó szerint, a férfiért. Ez a fajta ábrázolás egyébként Mária esetében is többször előfordul. Ha azt nézzük, hogy Jennifer Lawrence megszülte Jézust, akkor logikusnak hat ez az utalás.

 

Modern társadalomkritika:

A mozi egyfajta 9/11 utócsengés, illetve felkiáltás. Jennifer Lawrence otthonát idegenek “ostromolják”, akik mind-mind alapvető jognak tekintették, hogy ott lehessenek. Sőt, azt is, hogy a nő fogadja el a cselekedeteiket úgy, ahogy azt ők normálisnak gondolják. A nő, tehát az otthon elveszítette a privátszféráját, és ez a 21. századi modern társadalom egyik közös problémája, félelme. Ha felmegyünk az intenetre, megszűnik a privátszféránk, ha kimegyünk az utcára, akkor is, tulajdonképpen ott tartunk, hgy már a saját otthonában sem lehet otthon valaki, hiszen tudják, hogy hova klikkelsz, mit vásárolsz, milyen tévéműsorokat nézel, mit hallgatsz stb. A Big Brother már nem csak azt látja, ami a fizikai valóságban történik, hanem azt is, amit a számítógépek és okostelefonok éterében tesz az ember. Épp a főszereplő, Jennifer Lawrence tudna erről sokat mesélni, hiszen nem is olyan régen az ő privát, intim képei kerültek ki a világhálóra, és ott hasonló szitkokat szórtak rá, mint amiket a filmben a verése közben a megdühödött nép vetett rá.

Mindezt persze ki lehet bővíten az országokra, az EU-ra, vagy más olyan területre, ahol az ember nem védheti meg saját területét. A civilizált nyugat legalább annyira fél a külföldről érkező, teljesen más nézetet valló embertömegtől, mint ahogy Jennifer Lawrence is fél attól, hogy az általa gondosan, szeretettel felépített otthonából sem lesz semmi, mert az idegenek szétszedik, szétrombolják. Ezért is jelenik meg a káosz közepette a terrorizmus, a rendőrség és a katonaság a házban. A szinte már mindennapi terrortámadások miatt rettegnek az emberek attól ,hogy otthonukat, országukat feldúlják az idegen kultúra szülöttjei. Nem azért, mert gonoszak, hanem egészen egyszerűen azért, mert mások, máshogy szocializálódtak, nekik olyan dolgok természetesek, amik a nőnek természetellenesek. És az ember abban tudatban (hitben?) van, hogy mivel az az ő otthona, ezért ő rendelkezik felette, ő szabja meg, kit enged be. Mivel ez nem így van, ez a fajta kontrollvesztés adja a legnagyobb félelmet. Hogy nem tud mit tenni ez ellen, és inkább engedi, hogy ellenőrizzék, kontrollálják mintsem hogy bekövetkezzen az, hogy elveszíti az életét például egy terrortámadás következtében.

A mother! cím is megér egy-két sort. Egyrészt az anyám! fordítás jónak tűnik, bár az anya! talán egy fokkal pontosabb lett volna szerintem. A címet kisbetűvel szerkesztették, ami utalhat arra, hogy a világunkat annyira lesilányítottuk, hogy már egy főnevet sem érdemel meg. De utalhat arra is, hogy a nőt a társadalom az emancipáció ellenére sem kezeli a legtöbb esetben egyenrangúként. A világ számos országában a nő még mindig csak egy tárgy, aki gyereket hoz világra, nem szavazhat, nem öltözhet úgy, ahogy akar, nem fedheti fel az arcát stb. Még a modern demokráciákban is a gyengébb nem képviselőei ugyanazon munkárt átlagban 30%-kal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfi társaik. A felkiáltójel egyértelműnek tűnik, szó szerint vehető felkiáltás, egy utolsó jajveszékelés: ha így megy tovább, elpusztul a világunk, elveszítjük a földanyát, meghal a természet. Egyébként a mother! munkacíme a Hatodik napon volt. Ez a cím talán jobb lett volna, többen be tudták volna fogadni elsőre a látottakat, de lehet, hogy a nem ilyen sejtelmes cím kevesebb nézőt vitt volna be a moziba. Egyébként nem tudom, kinek tűnt fel a film nézése közben, de senkinek sincs neve a moziban. Névtelenül játszódik az egész. A film megértéséhez egyébként nagy segítséget adtak az alkotók, nézzük csak meg a különböző posztereket, reklámképeket. Zseniálsak és sokatmondóak.

Nagyjából erre jutottam a filmmel kapcsolatban. Lehet, hogy több helyen rossz az érvelés vagy magyarázat, szívesen várok új ötleteket, rávilágításokat, hogy még jobban megértsem, megértsük a filmet.

Néhány dologra nem jöttük rá:

• Mi az a sárga por, amelyet Jennifer Lawrence iszik? Majd a terhesség után nem issza többé?
• Mi az, amit lehúz a wc-n? Egy szív? Egy élőlény? Miért jön ki vér belőle? Mi az?
• Mit jelképez a pince falán megjelenő körívet leíró vérfolt?

 

(technikai információ: a cikk Macbookon íródott, és ezen nincs magyar helyesírásellenőrző. Szóval maradhattak benne hibák, ezért elnézést kérek. Ha valaki tudja, hogy kell a macre magyar helyesírásellenőrzőt tenni, ne habozzon a kapcsolatfelvétellel)