Férfi válogatott: a mi aranygenerációnk

Szerző: | jan 21, 2023 | sport | 0 hozzászólás

Megmondom őszintén, többen megmosolyogtuk az MKSZ célkitűzését a férfi világbajnokságon. A hetedik hely utópisztikusnak tűnt, ami nem meglepő, hiszen a szövetség az utóbbi időben rendre hibásan állítja fel az elvárásokat az adott válogatottakkal szemben (vagy sehogy). 

Dél-Korea, Izland és Portugália csapatai voltak velünk egy csoportban, és a pesszimista felfogásúak pont nélküli búcsút prognosztizáltak. Aztán a csapat hozta a kötelezőt, majd ezután nagy meglepetésre megverte Izlandot. Őket egyébként én a legjobbak közé jósoltam. Aztán jött a Portugália elleni meccs, ahol – talán jogosan – elvártuk a válogatottól, hogy az Izland ellen lendülettel lépjék le ellenfelüket, vagy legalább egyetlen pici góllal győzni tudjanak. Nem sikerült. Jött a szokásos temetői hangulat, minek van ott Ancsin, minek van ott Pedro, mit keres ott Sipos, minek van ott bárki? Hülye a szövetségi kapitány, egyébként is Kocsis Máté a hibás. Persze nem kell félrebeszélni, mentegetőzni, rossz napot fogtunk ki, a portugálok pedig ihletett formában kézilabdáztak, így vereséget szenvedtünk. De hogy a válogatott tagjai mindent megtettek, szerintem nem lehet kétséges. Ők sem akartak veszíteni, ebben biztos vagyok. Pont ezért is szerettük meg ezt a válogatottat. Akármi volt, ők mentek, hajtottak, aztán hol így sikerültek a dolgok, hol úgy. Ráadásul egyébként Portugália legjobbjaitól ki lehet kapni. 

Továbbjutottunk. Ponttal.

A svédek elleni meccset simán elveszítettük, vagyis érvényesült a papírforma. Ilyen is van a sportban. Már mindenki temetkezett, és elfelejtette a sport egyik alaptételét. Bármi megtörténhet. Meg is történt, a brazilok pontot csentek a portugáloktól (akiket valószínűleg az ellenünk vívott mérkőzés fullasztott ki), így az a helyzet állt fent, hogy ha minden meccsünket megnyerjük, és nem történik valami szokatlan – értsd: a svédek kikapnak -, akkor a csapat ott lesz a legjobb nyolc között a világbajnokságon!

A legjobb nyolc között. Világbajnokságon. 

Minderre úgy van lehetőség, hogy a magyar válogatott két fontos játékosa is hiányzik (Juhász és Máthé), és ez fantasztikus eredmény. Bárhogy alakul a vége, ha ki is kapunk a Zöld-foki szigetek válogatottja ellen, illetve a svéd B csapat vereséget szenved az utolsó meccsén, akkor is sikerült elérnie Mikleréknek, hogy az utolsó fordulóban még van esélyünk a legjobb nyolc közé jutásra. A srácok csattanós választ adtak a kritikusaiknak. 

Egészen elképesztő és felháborító ugyanis, ami a kommentszekciókban folyik.

Néhányak úgy beszélnek a srácokról, mintha a s.ggükből húzták volna elő őket. Ilyenkor jön elő, hogy Magyarország nem csak 10 millió foci szövetségi kapitány és virológus hazája, hanem 10 millió kézilabda edzőé is. 

Félreértés ne essék! Kritikát gyakorolni kell, fontos és szabad. Ha valamelyik játékos nincs formában, akkor szerintem lehessen leírni azt, hogy XY nincs formában. Ettől nem lesz valaki hazaáruló vagy válogatott ellenes, ugyanakkor a stílus az, ami meghatározza az egyént ilyen esetekben. Biztos vagyok abban, hogy ebben bizony van hova fejlődnie a magyar szurkolóknak. Meg kell szabni egy határt, amelyet már nem lép át senki. Nem pocskondiázni, szidni és megalázni kell a játékosokat, hanem bíztatni. Ugyanis akár hiszitek, akár nem, a válogatott játékosokhoz is elérnek a kritikák. Sőt, nem is kell kritizálni senkit, hogy tudják, épp nem voltak jók. Elég meghallgatni, elolvasni a mérkőzések utáni nyilatkozatokat. A srácok korrekten, objektíven és méltósággal elemzik a történéseket, és ez abszolút pozitívum. 

Negatívumot mindenki tud találni. Úgy kell elképzelni, hogy van egy vonal, amely mindenkinél létezik, és amely vonal – vagy sáv – megmutatja a válogatotthoz fűződő elvárásodat. Sokaknál ez a képzeletbeli mezsgye úgy néz ki:  ha nyerünk, az jó, ha veszítünk, az rossz, és kész. Ennél ez jóval árnyaltabb a dolog persze, mert attól, hogy nyerünk, még játszhattunk rossz meccset, és attól, hogy kikaptunk, még teljesíthettünk erőn felül.

Egészen egyszerűen nem lehet mindenkinek megfelelni, és nem is kell. 

Ahány ember, annyiféle elképzelés, hogy mi lenne jó a válogatott számára.  Hogy kinek kéne játszani, mikor kellett volna időt kérni, hogy kellett volna védekezni, melyik kapusnak kellett volna kezdenie stb. A szurkoló azonban sokszor elfelejti (és persze mi is, úgy korrekt, ha ezt hozzáírom), hogy az edző dolgozik a srácokkal, ő látja őket edzésen, neki “jelent” az orvosi stáb és a többi és a többi. Adott esetben Chema jobban ismeri a játékosokat, mint mi, akik a tévé előtt ülünk, esetleg a lelátón szurkolunk. Nem látunk bele minden döntés hátterébe, és lehet, hogy kívülállóként épp rácsodálkozunk egy-egy dologra, de a szövetségi kapitány teljesen tisztában van vele, mi miért történik. 

Akik a játékosokat bántják, és rajtuk köszörülik a nyelvüket, ők őrjöngenek egy-egy győzelem után a leghangosabban a tévé előtt, és büszkén posztolják a sikerüket. A szurkoló emocionális lény, ez a része teljesen rendben van. Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a válogatott eséllyel pályázik a legjobb nyolc közé, véleményem szerint erőn felül teljesítenek. Alig van BL-ben húzóembernek számító játékosunk, mégis csapatként eredményesek vagyunk.

Számomra ez a csapat amolyan aranygeneráció. Micsoda, hülye vagy? Kérdezhetik sokan: “nem nyertek semmit”. A sportban ugyanakkor nem csak a végső győzelem számít, hanem az, hogy adj bele mindent, küzdj, harcolj a hazádért a válogatott mezben, és minden megbocsátható. 

Az aranyérem csodálatos dolog, de ha nélküle nem érsz eleget, akkor vele sem.

És ezek a srácok sokat érnek, rengeteg örömet okoztak nekünk, sokszor erőn felül teljesítve. Ezt akkor sem szabad elfelejteni, ha nem fut a szekér. Most van okunk, lehet okunk az örömre, a honi férfi kézilabdázás jövőjét ugyanakkor én nem látom fényesen. Persze ne legyen igazam…

Éppen ezért fontos, hogy örüljünk ennek a csapatnak. Nem tudni, mikor lesz legközelebb egy ilyen szerethető és eredményes csapat.

Hajrá, Magyarország! (és rövid ideig: hajrá, Svédország)

Borítókép: MKSZ

 

About Sellei Zoltán

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük