Az Eriksennel történektenk több aspektusa van, amellyel érdemes foglalkozni, legalábbis szerintem.
Tegnap olyan történt a dán-finn meccs első félidejének a végén, amelyre Európa-bajnokságon még nem volt példa. Az egyik játékos, nevezetesen Christian Eriksen magától összeesett a pályán. A csapat, az orvosi stáb és fontos szerintem kiemelni, a játékvezető is azonnal reagált, így mintegy negyedóra harcot követően meg tudták menteni a labdarúgó életét, akit kórházba szállítottak, és az állapotát stabilizálták. Különböző hírforrások megerősítik, hogy a játékos már magánál van, illetve kommunikálni is tud.
Szívügy
Valahogy számomra az infarktus, szívmegállás és a sport alapból kizárták egymást. Vagyis: egészen pontosan sokáig úgy gondoltam, hogy ez nem lehetséges, hiszen életerős, fiatal emberekről van szó, akik reggeltől estig edzenek, számomra teljesen szürreális, hogy egy profi sportoló szíve megálljon. Aztán sajnos az élet megmutatta, hogy ez nincs így. Ki ne emlékezne Fehér Miklós esetére, élete utolsó másodpercei beleégett mindenki retinájába. Ismertebb haláleset pályán még Marc-Vivien Foé esete, aki 2003-ban a konföderációs kupán esett össze a 73. percben.
A kézilabdázás sem mentes sajnos a tragédiáktól. Hernandez Vladimir a kubai-magyar kettős állampolgárságú kapust is váratlanul ragadta el a halál. A Dunaferrből Spanyolországba igazoló válogatott hálóőr nem jelent meg a Teucro elleni, hazai mérkőzésen. A mérkőzés után csapattársai, klubjának vezetői találták meg a holttestét a saját házában. Az orvosi vizsgálatok, és a boncolás szerint verőértágulás okozta a sportember halálát.
Időben sem kell sajnos sokat visszaenni, hogy szívmegállással kapcsolatos halálesetet említhessünk. A portugál válogatott és a Porto kapusa, Alfredo Quintana 32 évesen egy edzésen kapott szívrohamot. Öt napig küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni.
Christian Eriksen
A szomorú bevezetés után el is érkeztünk a fő témához, vagyis Christian Eriksen esetéhez. Több aspektusa is van a történteknek, amely említést érdemel.
Az első és legfontosabb, hogy az Inter játékosa életben van, és a jelek szerint stabilizálódott az állapota. Ez többek annak is köszönhető, hogy mindenki rendkívül gyorsan reagált. A csapat, az orvosi stáb, a játékvezető, mindenki azonnal tudta a dolgát.
Akit mindenképp ki kell emelni, az a dán válogatott csapatkapitánya, Simon Kjaer. Márai Sándortól tudjuk, hogy: Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.” A Milan hátvédje rohant oda először a Eriksenhez, szabaddá tette a légutait, esélyt adva az orvosi beavatkozásnak. Ezt követően sorfalat állítatott a játékosokkal, hogy ne az egész világ szeme előtt küzdjenek a csapattársai életéért. Érdemes megnézni a játékosok arcát. Ebben a hihetetlen percekben ott álltak, és zokogtak, de mozdíthatatlannak tűntek.
Kjaer a dán válogatott kapusával, Kasper Schmeichellel odament Sabrina Kvist Jensenhez, Eriksen feleségéhez, hogy tartsák benne a lelket. Elképesztő lélekjelenlét, úgy gondolom, megvan a torna MVP-je, közösen természetesen az orvosi stábbal.
bognár györgy, csupa kisbetűvel
Amíg az egyik oldalon magasztos hőstettet láthattunk, addig nekünk magyaroknak most rendkívül kellemetlen percek jutottak. Történt ugyanis, hogy amíg az emberek egy profi sportoló életét próbálták megmenteni, addig volt valaki az M4 stúdiójában, aki minősíthetetlen módon viselkedett. Mindenki tudja, hogy bognár györgyről van szó, igen, így csupa kisbetűvel. A “szakkommentátor” olyan emberileg vállalhatatlan mondatokat puffogtatott a megdermedt stúdióban, mint hogy “Engem már nem is Eriksen állapota aggaszt, hanem hogy hogyan lehetnek ilyen szinten döntésképtelenek”.
“Bognár György többek közt olyanokat mondott, hogy
- „Jó hírt kaptak, miért nem akarnak pályára lépni?”
- „Teszetosza banda, miért kell 45 perc?”
- „Nem találják a labdát?”
Mindezt tetézte, hogy Bognár Györgyöt sem a műsorvezető, Berkesi Judit, sem a másik szakértő, Petry Zsolt nem tudta leállítani.
Mit foglalkozol a dán játékosok lelkiállapotával? – kérdezte Petrytől.” Forrás: Index.
De rövid videó is van a verbális ámokfutásról:
És itt ismét fülembe csengenek Márai szavai:
“Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.”
Ez az ember, bognár györgy egy hangtalan senkivé vált, igaz, előtte sem volt sokkal több.
Van, hogy az ember hülye, vállalhatatlan, legutóbb épp Jens Lehmann mondott olyat, amit nem kellett volna, de emlékezhetünk pont még a stúdióban ülő Petry Zsolt esetére is a Hertha kapcsán. Mindkettőnek súlyos következményei voltak. Ma, egészen idáig arra vártam, hogy az MTV hivatalos közleményben bocsánatot kérjen, és azonnal elbocsátsa ezt az embert. Nem. Az az “ember” még ugyanott ült a belga-orosz mérkőzésen, és itt tényleg kinyílik a bicska az ember zsebében.
Ki kell jelenteni, egy nem csak bognár györgynek kell azonnal eltarakodni, hanem a felelős szerkesztőnek ugyanúgy. Tehát Székely Dávidnak is oda kell adni a kezébe a kirúgását jelentő papírt. Köszönjük, ennyi, és ne tovább… A szakma ki fogja bírni a hiányukat, e felől nincs kétségem.
UPDATE: Bognár György elkezdte a szánalmas mosakodását:
Többen kririzálták a stúdióban ülő Berkes Juditot is, de szerintem ő megfelelően kezelte a dolgokat, már amennyire lehetett.
A shownak folytatódnia kell
The Show Must Go On címet adtam az írásomnak, nem véletlenül. Ez a tizenkettedik dal a Queen együttes 1991-es Innuendo albumáról, szerintem nincs ember, aki ne ismerné.
Itt következik az UEFA szerepe az egészben. Chrisitan Eriksen összeesését követően 107 perc szünet után ugyanis folytatódott a találkozó. A dán szövetségi kapitány, Kasper Hjulmand szerint nem érkezett nyomás az UEFA részéről, hogy aznap le kell játszani a találkozót. Igen, volt egy másik opció is: a másnap dél…
Miután a játékosok úgy nyilatkoztak, hogy egészen biztosan nem tudnának aludni az esetet követően, ezért a találkozót még aznap este lejátszották. Félelmetes. A dánok elveszítették a mérkőzést, 1-0 arányban.
“Őszintén szólva voltak játékosok, akik teljesen kész voltak. Érzelmileg teljesen kimerültek. Nem normális játszani egy meccset, miközben tudod, hogy a barátod a szívével küzd. Én nem tudom elképzelni, hogy lehet így játszani. Szakemberek segítségét kérjük, hogy ezt átvészeljük” – nyilatkozta a szakvezető.
Kasper Schmeichel a BBC-nek egyenesen nevetségesnek titulálta, hogy pályára kellett lépniük.
Én németül néztem a mérkőzést, a ZDF szakértője és a Mönchengladbach profija, Christoph Kramer is kemény szavakat használt.
“Soha nem lett volna szabad ezt a meccset aznap lejátszani! Ez véleményem szerint az UEFA hibája.” A televízótársaságot így is sokan kritizálták, egyébként az angol BBC-vel egyetemben, hogy túl sokáig mutatták a tragédiát, a helyett, hogy mást közvetítettek volna.
“A hiba nem Eriksennél van. Minden tisztelet a csapaté, csak jót akartak. Világos, hogy a játékosok le akarták játszani a meccset. Ezért kellett volna valakinek előlépnie az UEFA-nál, és azt mondani: Emberek, aludjunk rá egyet. Teljes őrület, hogy folytatták a meccset. Ezt nem lett volna szabad” – egészítette ki mondanivaját Christoph Kramer a ZDF stúdiójban.
Elgondolkodtató, hogy egy ilyen eset után sem áll meg az élet. Játszani kell, nincs idő, illetve a pénz rendkívül fontos faktor. Eriksen nem volt koronás, és oltást sem kapott, viszont a játékosok többsége már átesett a víruson. Hamarosan olimpiát rendeznek, amelynek kapcsán megjegyeztük a kézilabdás podcastunkban is: ilyen időkben rendkívül veszélyesnek gondoljuk, hogy rövid időn belül ennyi mérkőzést kell játszani. Sérülésveszélyes, ráadásul azt nem tudjuk, hogy a koronavírus milyen hatással van a szervezet terhelhetőségére.
Több kezdeményezés is indult már, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az élsportolók nem gépek, és több tisztelet jár neki, hiszen végül is ők viszik vásárra a bőrüket. A mai sportolók terhelése jóval nagyobb, mint régebben volt.
Ide vágnak Nycke Groot szavai is:
Több egészség, kevesebb terhelés, ez lenne az optimális. Persze nem a dollármilliárdokat megmozgató sportbiznisznek…
0 hozzászólás